Ne találjuk ki Magyarországot!

Az európai parlamenti választások óta a közbeszéd fókuszába került a hazai cigánykérdés, és vélhetően ez nem lesz múló divat, hosszabb távon is így marad. Az alábbiakban az üggyel kapcsolatban néhány állítást fogalmazunk meg - bevallottan a vitaindítás, vagy legalábbis az elgondolkodtatás szándékával.

1. A magyar társadalomnak két részhalmaza van, amely képes a biológiai önreprodukcióra, illetve növekedésre: a cigányok és a keresztények. Valószínű tehát, hogy néhány évtized múlva a cigányok és a keresztények nagyobb mértékben meg fogják határozni a magyar társadalom karakterét, mint amilyen mértékben most meghatározzák.

2. Az előbbi állítás súlyát növeli, hogy a két említett részhalmaz - a cigányok és a keresztények - között jelentős átfedés van. A legutóbbi népszámlálás tanúsága szerint a cigányok túlnyomó többsége kereszténynek, s azon belül katolikusnak vallotta magát. Ebből adódóan a magyar katolikus egyház sajátos helyzetben van - sajátos lehetőségekkel és felelősséggel bír - a cigányság ügyében.

3. Az itt élő cigányoknak Magyarország a szülőföldjük, magyarul beszélnek és keresztények. Honfitársaink tehát, s ezért Magyarország lényegesen jobb helyzetben van, mint azok az európai országok, amelyeknek földrajzi, nyelvi, kulturális és vallási értelemben is idegen bevándorlókkal kell megoldaniuk demográfiai és munkaerőpiaci problémáikat.

4. A cigányság erősen hagyománykövető, közösség- és családközpontú kulturális tradícióval rendelkezik. Ezek olyan értékek, amelyekre minden egészséges társadalomnak nagy szüksége van. A magyar társadalom struktúráját súlyosabban rombolják a fogyasztás bűvöletében élő nagyvárosi - mégoly kulturáltnak tűnő - fehér szinglik, mint az esküvőket és keresztelőket nagy felhajtással és hangoskodással ünneplő falusi cigányok.

5. A hagyományos közösségi keretek között élő cigányság jelentős csoportjainak értékrendjéből és életmódjából hiányzik az a - nyugati civilizációra jellemző - szemlélet, amely a rendszeres munkával felhalmozott személyes magántulajdont tekinti a biztonság zálogának. E cigány közösségek szemléletét nem ítélhetjük el, de meg kell értetni velük, hogy tiszteletben kell tartaniuk a többségi fehér társadalom szemléletét, magántulajdonhoz fűződő jogait. Az ennek hiányából származó konfliktusokat mindenképpen meg kell előzni - és ez legalább annyira a cigányok érdeke, mint a fehéreké. A békességet szolgáló jogi, hatósági, rendőrségi intézkedéseket a magyar társadalomnak - cigányoknak és nem cigányoknak - egyöntetűen támogatniuk kell.

A fenti állítások kétségtelenül hordozhatnak ellentmondásokat is, ám valószínűleg mégsem oltják ki egymást, hanem együtt igazak. Nyilvánvaló az is, hogy ezek az állítások nem fedik le a probléma egészét. Egy sajátos nézőpontból fogalmazódtak meg; lehet - és talán érdemes is - vitatni, kiegészíteni őket.