Ne találjuk ki Magyarországot!

Azt állítja az egyik kedves olvasó, hogy nem vagyok következetes: miközben arra szólítok fel, hogy ne találjuk ki Magyarországot, valójában én mégiscsak megpróbálom kitalálni... Ez részben igaz is. De van itt egy nagy különbség. Mondok egy példát.

A nyáron Budán volt dolgom, a Budagyöngye bevásárlóközpontnál vettem egy fagyit, és nem akartam vele fölszállni a villamosra. Elindultam lefelé gyalog a Szilágyi Erzsébet fasoron. Zöldben, árnyas fák alatt sétáltam. Már több villamosmegállót is elhagytam, amikor elértem a Városmajorig. Itt se volt kedvem járműre szállni; lendületem kitartott egészen a Moszkva térig.

Itt jött az ötlet – azaz egyelőre inkább csak a vágy –: de kár, hogy nem tudok továbbsétálni! De jó lenne, ha egész Budapestet összefüggően behálóznák a parkok, fasorok, zöldterületek; ha bejárhatnánk a várost gyalog és biciklivel úgy, hogy közben nem, vagy alig találkoznánk a zsúfolt főútvonalakkal! Ha lenne egy alternatív gyalogos-kerékpáros hálózatunk is az autóutakon kívül.

Terítsük ki magunk elé Budapest térképét: látni fogjuk, hogy ennek a hálózatnak egy jelentős része már meg is van. Itt jön az izgalmas kérdés: hogyan lehetne a hiányzó elemeket kialakítani? Hol férne el könnyedén még egy fasor, hol lenne szükség nagyobb beavatkozásra a város szerkezetébe?

Elmondtam az ötletet néhány társaságban, és úgy tapasztaltam: nagy érdeklődést váltott ki; nagyon sokan vettek rész örömmel ebben a játékban. Elkezdték „kitalálni Budapestet”, ami közben persze mégsem volt kitaláció, hiszen szervesen arra épült, ami megvan, amit ismerünk, amit szeretünk, amit szeretnénk. Hiszen van Dunánk, vannak Budán dombjaink, vannak mindenütt jobb-rosszabb állapotban lévő parkjaink. És van kellemes időjárásunk is. Közismert, hogy például a hollandok közül milyen sokan járnak biciklivel. Szegények. Ott az év napjainak kétharmadán esik az eső (miközben az óceán felől süvít a nyirkos szél). Nálunk jobb időjárási körülmények között lehetne sétálni, biciklizni - ha lenne hol.

Vagyis tényleg nem kellene erőltetetten kitalálnunk semmit – se toronyházakat, se üvegbuborékokat, se eszement építészeti „landmark”-okat – ha szerethető, vonzó, egyéni karakterrel bíró Budapestet (Szegedet, Mosonmagyaróvárt, Szandaváralját, Magyarországot) akarunk. Fel kellene fedeznünk azt, amink van.