Néha úgy tűnik, mindenki magától értetődőnek tekinti: Magyarország sikere azon múlik, hogy „utolérjük”-e a fejlettebb országokat. Ezt hallva szinte látjuk magunk előtt a képet, amint az országok versenyt futnak, távolodva a rossz állapottól, haladva valami jó felé, s aki legelöl halad, az a legboldogabb...
Nehéz lenne érveket találni arra, hogy a jobb, boldogabb, sikeresebb állapot elérését valamiféle egyenes pályán folyó versenynek kellene tekintenünk. Ez a téveszme abból a (baloldali gyökerű) elképzelésből táplálkozik, melyet „haladásnak” szoktak hívni, és amely szerint a nagy jó valahol a fényes jövőben rejlik, a nagy rossz pedig a sötét, nyomorúságos múltból ered. Ha belegondolunk, semmiféle tapasztalat nem támasztja alá, hogy egy tetszőleges t2 időponthoz feltétlenül jobb állapotot kellene hozzárendelnünk, mint egy azt megelőző t1 időponthoz. Ha még jobban belegondolunk, „a régi szép idők” nosztalgikus érzésének még több valóságalapja is van, mint a „fényes jövőt” sürgető forradalmi hevületnek. Hiszen a múlthoz gyakran kapcsolódik a tapasztalatokon alapuló tudás, a megszokásból táplálkozó biztonság, az otthonosságot nyújtó hagyomány képzete, míg a jövő gyakran lehet bizonytalan, kételyekkel, sőt, fenyegetésekkel teli.
De érdemes elhagynunk az elvont logikai fejtegetést, és megvizsgálnunk: mi tesz egy helyet, egy országot vonzóvá, széppé, élhetővé? Lássuk be: elsősorban az, ami a múltból maradt ránk.
Kevés olyan turista van, aki egy idegen országba a modern épületek kedvéért utazik el; a többség a régit, a műemlékeket keresi: az évszázados templomokat, az ódon lakóházakat, a kanyargós, macskaköves utakat. És mi magunk is, ha tehetjük, többnyire olyan lakóhelyet választunk magunknak, amelyet elkerül a modern kor zaja és nyüzsgése, és inkább a több évtizedes-évszázados fák lombját, a megszokott, emberléptékű közeget értékeljük.
Gyakorlatilag minden népszerű idegenforgalmi célpont, minden kedvelt nyaraló- és lakóhely – legyen az régi város(rész), vagy természeti vonzerő – olyan területen található, amit valamilyen oknál fogva elkerült az intenzív fejlődés lehetősége, s ami ezért megmaradt valamilyen régebbi, „kezdetlegesebb” állapotban. A budai várnegyedet azért szeretjük, mert meg tudta őrizni egy letűnt kor világát; a gemenci erdőben azért maradt meg a természet érintetlensége, mert egy „elmaradott” főpap nem engedte, hogy a birtokán gátat építsenek; a magyar gyümölcsök azért őrzik még egyedi ízüket, mert modern élelmiszer-feldolgozó ipar nem tudta teljesen megregulázni a magyar gazdák "elavult" termesztési szokásait.
Nem kellene tanulnunk azokból a károkból, amelyeket e fejlődés máshol okozott, és kihasználnunk azokat az előnyöket, amelyeket annak köszönhetünk, hogy néhány fejlődési fázisból szerencsésen kimaradtunk? Ha Magyarország karakterét vizsgáljuk, nem kellene a figyelmünket a jövő helyett először a múltra fordítanunk?
Cimkék: Magyarország, magyarság, haladás
A történeti rész bizonyosan igaz, nem tudom. Ezek a telepesek mindenesetre igencsak magas fokig zsidóvá váltak - legalább is, ami a tórájukat és szokásaik jó részét illeti. Egyébként máig is megfigyelhetö.
„Nem kellene tanulnunk azokból a károkból, amelyeket e fejlődés máshol okozott, és kihasználnunk azokat az előnyöket, amelyeket annak köszönhetünk, hogy néhány fejlődési fázisból szerencsésen kimaradtunk? Ha Magyarország karakterét vizsgáljuk, nem kellene a figyelmünket a jövő helyett először a múltra fordítanunk?”
Szerintem nem tudjuk megspórolni, hogy mindkettöt tegyük egyszerre. Kicsit úgy, mint ahogy a babiloni fogságból visszatért zsidóknak „képszerüen” az egyik kezükkel a jeruzsálemi falat kellett építeni, a másikkal a szamáriai támadókat visszaverni.
(A szamáriaiak, olyan (eredetileg) zsidók voltak, akiket nem hurcoltak el Babilonba, és akik (érelmiségi) vezetés hiányában - legalább is a zsidók szerint - önkényesen változtattak a hagyomány egyes elemein. Amikor „testvéreik” visszatértek a fogságból, ök ismét csatlakozni akartak hozzájuk, és együtt felépíteni a fövárost, de a visszatérök, félve attól, hogy káros elemek keverednek a kiválasztott nép hagyományába, visszautasították a közösséget. Erre a szamáriaiak folyamatos támadásokkal zaklatták a városépítöket.)
A falak építése a jövöre, a harc a múltra utal. Azért tudtak a zsidók végül gyözni, ezért gyözték, mert egyiket sem hagyták, és nem estek egymásnak atekintetben, hogy melyik a fontosabb feladat.
Mondjuk, ha nekiálltak volna és megpróbálták volna Jeruzsálemen kívül lekaszabolni a szamáriaiakat, mondjuk az otthonukban „megelözö csapást” mértek volna rájuk, az már sem igazságos, se célszerü nem lett volna. Ök annyiban foglalkoztak a szamáriaiakkal, amennyiben a jövö (a városfal építés) szempontjából fontos volt számukra. A jövö adott nekik eröt a múlttal való konfrontálódásra. Talán nekünk is elég lenne ennyi, de ennyi kellene. A múlt ismerete, és feldolgozása szükséges a jövöhöz, de az nem ebböl áll, mert az sok új kihívást hoz, amire sehogyan sem lehetne felkészülni a múlt ismeretéböl - de épp így sok olyat is, amely csak a múlt „feldolgozásával” gyözhetö le...
Nem akarok újabb vitát nyitni, de a szamaritánusok azoknak a nem zsidó telepeseknek a leszármazottai voltak, akiket Szíriából, Babilóniából és máshonnan Szamáriába telepítettek, amikor Izrael lakóit i. e. 772-ben Asszíriába deportálták. Később pedig felvették a zsidó vallást. A zsidók meg csak azért nem irtották ki őket, mert nem tudták. Akit ki tudtak irtani, azt szépen ki is irtották, majd Isten szájába adták, hogy ez volt a parancs...
Hozzászólok a témához is, nehogy szó érje a ház elejét. ;) Magyarországot nem kell kitalálni. Vissza kell térnünk a hagyományunkhoz, a tradícióhoz, a kereszténységhez, Istenhez. Nincs más esélyünk. Vagy megcselekedjük vagy kipusztulunk és marad utánunk egy sivatag - szór szerint. Az újítások az elmult pár száz évben nem igazán jöttek össze (dualizmus, kommunizmus, kapitalizmus), lehet nem kellene erőltetni. Éljünk összhangban a természettel, Istennel, vagy úgy járunk mint a zsidók az ószövetségükkel. Elveszik tőlü(n)k azt a keveset is amink van és odaadják annak, akinek több jutott...
Sajnálatos módon ott tartunk hogy újra ki kell találni az országot. Nem minden eleme kell hogy vadonat új legyen de újra kell gondolni. Ha elhisszük hogy Szent István valóban „megkonstruálta” az országot ezer éve, ha hiszünk abban hogy 1800-as évek elején a pozsonyi országgyűlések sorozatában ujragondolták (majd 1848-ban megpróbálták gyorsított módon átalakítani) az országot akkor ezt a „Találjuk ki az országot mi civil emberek” mozgalmat nem kéne gáncsolni. Tipikusan a Pató Pál urak országa vagyunk. Minden döntést és újragondolást (reformot > egyházreformot ) elodázunk. Ez nem hagyománytisztelet hanem lustaság és a saját hibáinkkal való szembenézésre való restség. Ha nem hiszel a változásban, fejlődésben akkor nem hiszel az Újszövetségben. Ha templomban müködik az önvizsgálat, a bűnbánat, a gyónás és a megtisztulás akkor a civil társadalomban miért ne lehetnének ilyen folyamatok? Olvasd el a Találjuk ki oldal más cikkeit is. A bajoknak erkölcsi gyökerük van. Tehát hajrá segítsünk mi katolikusok is, találjuk ki az új Magyarországot hogy megálljon a közrossz terjedése. (Hankiss Erkölcsi csapdák című műsora a 80-as években a katolikus gimnáziumokban tananyag volt én is ott találkoztam vele először)
Ami van, azt nem kell kitalálni. Rossz a megfogalmazás. Magyarország pedig van. Létezik. Hogy milyen, az tőlünk függ.
Itt dicsérem meg a szerkesztőséget, mert tetszik, hogy modern formában közelítik meg a konzervatív tartalmat. Ugyanis a konzervativizmus a modern világnézet. A liberalizmus és egyéb más izmusok egyfolytában bizonygatják magukról, hogy milyen modernek. De már ez a bizonygatás is vagy 200 éves. Szóval elavult.
Egyik legfőbb Hungarikum a humorunk! Mindenről és mindenkiről tudunk faragni egy kedves vagy gúnyos, néha cinikus élcet, anekdotát, viccet. Egyetlen másik nemzet fiával találkoztam, aki hasonló humortalentummal rendelkezett: egy brazillal. Furamód a közös nyelvünk a német volt, amin elég érdekesen hangzottak a kisebbségeket kifigurázó viccek, németeknél ugyanis mindez tabu.
Ha mindenáron programot kell hirdetni, hát engedjük, hogy a nagy humorgyárosok eresszék el magukat. Nem lenne poén az „Európa legviccesebb nemzete” cím?!
Ez már megvalósult.
Ami az országban ma van, az kész röhej.
Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? Gondolatok nemzettudatról, országimázsról.
Besenyő Pista (1), Budapest (1), Erdély (1), London (1), Magyarország (15), Mária Út (1), Nagy-Magyarország (1), adó (1), adócsalás (1), bizalom (1), bliccelés (1), cigány (1), gazdaság (1), gyümölcs (1), hagyomány (1), haladás (1), hivatal (1), híd (1), hülyeség (1), idegengyűlölet (1), ingatlanadó (1), király (1), kocsma (1), környezetvédelem (1), közteherviselés (1), lovaglás (1), magyar (2), magyarság (5), marketing (1), monarchia (1), monarchizmus (1), multikulti (1), nacionalizmus (1), országimázs (1), országkép (4), posztmodern (1), sziget (1), szittya (1), szlovák (1), templom (1), turizmus (1), táj (1), vállalkozó (1), város (1), városközpont (1), zarándok (1), zöldség (1), út (1)
© 2008-2010, IGEN