Néha úgy tűnik, mindenki magától értetődőnek tekinti: Magyarország sikere azon múlik, hogy „utolérjük”-e a fejlettebb országokat. Ezt hallva szinte látjuk magunk előtt a képet, amint az országok versenyt futnak, távolodva a rossz állapottól, haladva valami jó felé, s aki legelöl halad, az a legboldogabb...
Nehéz lenne érveket találni arra, hogy a jobb, boldogabb, sikeresebb állapot elérését valamiféle egyenes pályán folyó versenynek kellene tekintenünk. Ez a téveszme abból a (baloldali gyökerű) elképzelésből táplálkozik, melyet „haladásnak” szoktak hívni, és amely szerint a nagy jó valahol a fényes jövőben rejlik, a nagy rossz pedig a sötét, nyomorúságos múltból ered. Ha belegondolunk, semmiféle tapasztalat nem támasztja alá, hogy egy tetszőleges t2 időponthoz feltétlenül jobb állapotot kellene hozzárendelnünk, mint egy azt megelőző t1 időponthoz. Ha még jobban belegondolunk, „a régi szép idők” nosztalgikus érzésének még több valóságalapja is van, mint a „fényes jövőt” sürgető forradalmi hevületnek. Hiszen a múlthoz gyakran kapcsolódik a tapasztalatokon alapuló tudás, a megszokásból táplálkozó biztonság, az otthonosságot nyújtó hagyomány képzete, míg a jövő gyakran lehet bizonytalan, kételyekkel, sőt, fenyegetésekkel teli.
De érdemes elhagynunk az elvont logikai fejtegetést, és megvizsgálnunk: mi tesz egy helyet, egy országot vonzóvá, széppé, élhetővé? Lássuk be: elsősorban az, ami a múltból maradt ránk.
Kevés olyan turista van, aki egy idegen országba a modern épületek kedvéért utazik el; a többség a régit, a műemlékeket keresi: az évszázados templomokat, az ódon lakóházakat, a kanyargós, macskaköves utakat. És mi magunk is, ha tehetjük, többnyire olyan lakóhelyet választunk magunknak, amelyet elkerül a modern kor zaja és nyüzsgése, és inkább a több évtizedes-évszázados fák lombját, a megszokott, emberléptékű közeget értékeljük.
Gyakorlatilag minden népszerű idegenforgalmi célpont, minden kedvelt nyaraló- és lakóhely – legyen az régi város(rész), vagy természeti vonzerő – olyan területen található, amit valamilyen oknál fogva elkerült az intenzív fejlődés lehetősége, s ami ezért megmaradt valamilyen régebbi, „kezdetlegesebb” állapotban. A budai várnegyedet azért szeretjük, mert meg tudta őrizni egy letűnt kor világát; a gemenci erdőben azért maradt meg a természet érintetlensége, mert egy „elmaradott” főpap nem engedte, hogy a birtokán gátat építsenek; a magyar gyümölcsök azért őrzik még egyedi ízüket, mert modern élelmiszer-feldolgozó ipar nem tudta teljesen megregulázni a magyar gazdák "elavult" termesztési szokásait.
Nem kellene tanulnunk azokból a károkból, amelyeket e fejlődés máshol okozott, és kihasználnunk azokat az előnyöket, amelyeket annak köszönhetünk, hogy néhány fejlődési fázisból szerencsésen kimaradtunk? Ha Magyarország karakterét vizsgáljuk, nem kellene a figyelmünket a jövő helyett először a múltra fordítanunk?
Cimkék: Magyarország, magyarság, haladás
Nincs hozzászólás.
Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? Gondolatok nemzettudatról, országimázsról.
adó (1), adócsalás (1), út (1), Besenyő Pista (1), bizalom (1), bliccelés (1), Budapest (1), cigány (1), Erdély (1), gazdaság (1), gyümölcs (1), híd (1), hagyomány (1), haladás (1), hülyeség (1), hivatal (1), idegengyűlölet (1), ingatlanadó (1), környezetvédelem (1), közteherviselés (1), király (1), kocsma (1), London (1), lovaglás (1), Mária Út (1), magyar (2), Magyarország (15), magyarság (5), marketing (1), monarchia (1), monarchizmus (1), multikulti (1), nacionalizmus (1), Nagy-Magyarország (1), oktatás (1), országimázs (1), országkép (4), posztmodern (1), sziget (1), szittya (1), szlovák (1), táj (1), tehetség (1), templom (1), turizmus (1), vállalkozó (1), város (1), városközpont (1), zarándok (1), zöldség (1)
© 2008-2024, IGEN