Ne találjuk ki Magyarországot!

Nagy bajok vannak a magyarországi Duna-szakasszal – írta az újság –, ugyanis számos nyugat-európai teherszállító hajó nem tud eljutni a Fekete-tengerig. Ehhez helyenként túl sekély a folyó. Az írás kicsengése egyértelmű: mihamarább orvosolni kell a bajt, hogy az áruk szabadon áramolhassanak a vízen fel s alá.

Nem venném a bátorságot, hogy állást foglaljak az ügyben; nem vagyok tisztában a dolog műszaki-gazdasági hátterével. Azt azonban jellemzőnek érzem, hogy a cikkben fel sem vetődik a másik lehetőség. Nevezetesen: ne a folyót igazítsuk a hajókhoz, hanem a hajókat a folyóhoz! Miért ne gyárthatna bárki – akár mi, magyarok – olyan vízi járműveket, amelyek képesek végighajózni a teljes Duna-szakaszt? Jó, tudom, bonyolultabb ez ennél, és eszem ágában sincs járműipari, logisztikai és hidrológiai szakkérdések megvitatásának színterévé tenni ezeket a hasábokat. Ami zavar: az alapvető hozzáállás. Hogy ha valami érdekütközés körvonalazódik, akkor első gondolatunk ez: már megint mi vagyunk a bénák, magyarok. Mi akadályozunk az elmaradottságunkkal valami európai jót.

Aztán itt van egy tudósítás. Réz András mondja egy ingatlanszakmai konferencián: „az én hazám a szívemben van”. A magyarok – felmérések eredményei szerint – többnyire csökönyösen ragaszkodnak saját tulajdonú ingatlanjaikhoz (ezek szerint nem a szívükben van a hazájuk, hanem kőben, téglában és földben), alig akarnak költözködni, amivel akadályozzák a lakásmobilitást, és gátat vetnek az ingatlanfejlesztők nagy ívű elképzeléseinek. Tehát megint mi csinálunk rosszul valamit... Nem a foglalkoztatást, a gazdasági környezetet és a települési struktúrát kell a mi lelki igényeinkhez formálni, hanem fordítva: beállítottságainkat kell a modern idők állítólagos igényeihez igazítani. Mint a hajókhoz a Dunát.

E hozzáállásnak nagy apostola Hankiss Elemér, aki egész mozgalmat próbált indítani Találjuk ki Magyarországot! jelszóval. Esszéjében annak idején fel is sorolta, milyen lehetne egy ilyen kitalált Magyarország: például legyünk a „jogrend országa”, a „nyitott társadalom országa”, a „minőség országa”, „Európa laboratóriuma”, vagy esetleg „Közép-Európa központja”. De miért is...? Megdobogtatja a szívünket bármelyik ezek közül? Ugyan miért akarnánk „központ” lenni? Pláne „laboratórium”? A „nyitott társadalomról” ne is beszéljünk...

Miközben más nemzetek fiai mintha nem akarnák mindenáron kitalálni az országukat. Az angolok enélkül is tudják: „my house is my castle”. Nem is zavarja őket a saját tulajdonú lakóingatlanok magas aránya Angliában. Meg sok minden más se, amit mások netán furcsának találnak. A németek is tudják, milyen egy német: jó német autókkal suhan jó német utakon. Nem is szednek autópályadíjat, és nem is veszik el a jogosítványát annak, aki megiszik egy pohár (jó német) sört.

És mi, magyarok milyenek vagyunk?