Nagy bajok vannak a magyarországi Duna-szakasszal – írta az újság –, ugyanis számos nyugat-európai teherszállító hajó nem tud eljutni a Fekete-tengerig. Ehhez helyenként túl sekély a folyó. Az írás kicsengése egyértelmű: mihamarább orvosolni kell a bajt, hogy az áruk szabadon áramolhassanak a vízen fel s alá.
Nem venném a bátorságot, hogy állást foglaljak az ügyben; nem vagyok tisztában a dolog műszaki-gazdasági hátterével. Azt azonban jellemzőnek érzem, hogy a cikkben fel sem vetődik a másik lehetőség. Nevezetesen: ne a folyót igazítsuk a hajókhoz, hanem a hajókat a folyóhoz! Miért ne gyárthatna bárki – akár mi, magyarok – olyan vízi járműveket, amelyek képesek végighajózni a teljes Duna-szakaszt? Jó, tudom, bonyolultabb ez ennél, és eszem ágában sincs járműipari, logisztikai és hidrológiai szakkérdések megvitatásának színterévé tenni ezeket a hasábokat. Ami zavar: az alapvető hozzáállás. Hogy ha valami érdekütközés körvonalazódik, akkor első gondolatunk ez: már megint mi vagyunk a bénák, magyarok. Mi akadályozunk az elmaradottságunkkal valami európai jót.
Aztán itt van egy tudósítás. Réz András mondja egy ingatlanszakmai konferencián: „az én hazám a szívemben van”. A magyarok – felmérések eredményei szerint – többnyire csökönyösen ragaszkodnak saját tulajdonú ingatlanjaikhoz (ezek szerint nem a szívükben van a hazájuk, hanem kőben, téglában és földben), alig akarnak költözködni, amivel akadályozzák a lakásmobilitást, és gátat vetnek az ingatlanfejlesztők nagy ívű elképzeléseinek. Tehát megint mi csinálunk rosszul valamit... Nem a foglalkoztatást, a gazdasági környezetet és a települési struktúrát kell a mi lelki igényeinkhez formálni, hanem fordítva: beállítottságainkat kell a modern idők állítólagos igényeihez igazítani. Mint a hajókhoz a Dunát.
E hozzáállásnak nagy apostola Hankiss Elemér, aki egész mozgalmat próbált indítani Találjuk ki Magyarországot! jelszóval. Esszéjében annak idején fel is sorolta, milyen lehetne egy ilyen kitalált Magyarország: például legyünk a „jogrend országa”, a „nyitott társadalom országa”, a „minőség országa”, „Európa laboratóriuma”, vagy esetleg „Közép-Európa központja”. De miért is...? Megdobogtatja a szívünket bármelyik ezek közül? Ugyan miért akarnánk „központ” lenni? Pláne „laboratórium”? A „nyitott társadalomról” ne is beszéljünk...
Miközben más nemzetek fiai mintha nem akarnák mindenáron kitalálni az országukat. Az angolok enélkül is tudják: „my house is my castle”. Nem is zavarja őket a saját tulajdonú lakóingatlanok magas aránya Angliában. Meg sok minden más se, amit mások netán furcsának találnak. A németek is tudják, milyen egy német: jó német autókkal suhan jó német utakon. Nem is szednek autópályadíjat, és nem is veszik el a jogosítványát annak, aki megiszik egy pohár (jó német) sört.
És mi, magyarok milyenek vagyunk?
Cimkék: magyar, magyarság, Magyarország
Nincs hozzászólás.
Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? Gondolatok nemzettudatról, országimázsról.
adó (1), adócsalás (1), út (1), Besenyő Pista (1), bizalom (1), bliccelés (1), Budapest (1), cigány (1), Erdély (1), gazdaság (1), gyümölcs (1), híd (1), hagyomány (1), haladás (1), hülyeség (1), hivatal (1), idegengyűlölet (1), ingatlanadó (1), környezetvédelem (1), közteherviselés (1), király (1), kocsma (1), London (1), lovaglás (1), Mária Út (1), magyar (2), Magyarország (15), magyarság (5), marketing (1), monarchia (1), monarchizmus (1), multikulti (1), nacionalizmus (1), Nagy-Magyarország (1), oktatás (1), országimázs (1), országkép (4), posztmodern (1), sziget (1), szittya (1), szlovák (1), táj (1), tehetség (1), templom (1), turizmus (1), vállalkozó (1), város (1), városközpont (1), zarándok (1), zöldség (1)
© 2008-2022, IGEN