A hazai médiának nagy tehetsége van abban, hogy olyan nemzetközi rangsorokat publikáljon, amelyben Magyarország súlyosan le van maradva - ha lehet, nemcsak az élmezőnytől, de a hozzá hasonló helyzetű országoktól is.
Az alkoholizmusról és az öngyilkosságokról szóló statisztikák fölemlegetése a leghálásabb téma, a gazdasági helyzetünkre jellemző paraméterek is bőséges alkalmat adnak az önkínzó búsongásra. De a kedvencek között vannak az oktatási témájú rangsorok is: diadalmasan fedezhetjük fel, hogy már megint gyengébbek vagyunk valamiben: végre kiderült, leendő felnőttjeink már megint tudatlanabbak, életképtelenebbek lettek; legalábbis valami bizonytalan eredetű felmérés szerint.
Az ilyen statisztikák és rangsorok közlése rendszerint valami olyasmit sugall, hogy valamit rosszul csinálunk, tehát nyilván át kell vennünk valami nagy okosságot a listán előrébb szereplőktől. Be kellene vezetnünk valamit (azaz már megint: ki kellene találnunk Magyarországot), különben ki tudja, mi lesz velünk. Ehelyett (már megint) azt javasoljuk: nézzünk körül, és fedezzük fel saját meglévő értékeinket. Mondjuk a fent utolsónak említett oktatás területén is.
Nézzük meg, mi a titka az oly gyakran emlegetett „magyar tehetségnek", nemzetközi hírű tudósaink kétségbevonhatatlan zsenialitásának. Palló Gábor tudományfilozófus vizsgálta alaposabban ezt a kérdéskört. Mint kimutatta, tudósaink nagy többségére jellemző volt, hogy a magas szintű elméleti felkészültséghez igen jó gyakorlati, nemegyszer üzleti képességek párosultak. Sokan közülük képesek voltak arra, hogy egymástól igen különböző tudományterületeken is magas szintű tevékenységet végezzenek. Gyakran a humán (filozófiai, társadalomtudományi, közgazdasági) ismeretek és a reáltudományok (matematika, fizika, biológia) világában is jártasak voltak. A különböző területek képviselői gyakran összejártak, országhatárokon is átívelő baráti hálózatokat, asztaltársaságokat alkottak, ahol a sokszínűség, a problémák sokoldalú megközelítésének módja a mindennapi diskurzus részévé vált. Itt nem vált el élesen a komolyság a játékosságtól, az erkölcsi felelősség és a végső igazságok keresése a humortól, az egészséges kételkedéstől.
Egy olyan országban, amelynek egész történetét meghatározza egyfelől a kulturális hatások sokszínűsége és a genetikai sokféleség, másfelől az identitás ápolása és következetes őrzésére való törekvés - nem ezekre alapozva kellene a tehetséggondozás sajátos magyar modelljét megalkotni? Nem épp ezt a tanulságot hordozza világhírű tudósaink példája? Nem a biztos alapműveltség megadását célzó, az örök értékeket szem előtt tartó, egyúttal a sokszínű hatásokra nyitott oktatási-nevelési módszert kellene előnyben részesíteni? És nem olyan rangsorokban kellene elhelyeznünk magunkat, ami éppen ezeket veszi figyelembe...? Lehet, hogy így kevesebb alkalmunk lenne a búsongásra.
Nincs hozzászólás.
Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? Gondolatok nemzettudatról, országimázsról.
adó (1), adócsalás (1), út (1), Besenyő Pista (1), bizalom (1), bliccelés (1), Budapest (1), cigány (1), Erdély (1), gazdaság (1), gyümölcs (1), híd (1), hagyomány (1), haladás (1), hülyeség (1), hivatal (1), idegengyűlölet (1), ingatlanadó (1), környezetvédelem (1), közteherviselés (1), király (1), kocsma (1), London (1), lovaglás (1), Mária Út (1), magyar (2), Magyarország (15), magyarság (5), marketing (1), monarchia (1), monarchizmus (1), multikulti (1), nacionalizmus (1), Nagy-Magyarország (1), oktatás (1), országimázs (1), országkép (4), posztmodern (1), sziget (1), szittya (1), szlovák (1), táj (1), tehetség (1), templom (1), turizmus (1), vállalkozó (1), város (1), városközpont (1), zarándok (1), zöldség (1)
© 2008-2021, IGEN