Miért bliccel a magyar?

2010. március 14. 21:45 Bethlenfalvy Gábor

Történelmi okok és jelenbéli tapasztalatok egyaránt magyarázzák, hogy az állam és az állampolgár közötti viszony Magyarországon miért romlott meg végletesen; miért tekinti legyőzendő ellenségnek mindkettő a másikat. Néhány kellemetlen állítás és kíméletlen következtetés - vállalva az egyoldalúság és elhamarkodottság kockázatát.

 


Adót rendesen befizetni, a buszon jegyet kezelni csak az fog, aki az állam által alkotott szabályokat magára nézve érvényesnek fogadja el. Ennek hiányában a szabályok betartása ideig-óráig kikényszeríthető, de a kiskapuk keresése, a bliccelés attól még össznemzeti szokás és törekvés marad.

1.

A magyar történelem - legalábbis Mohács óta - a gyenge legitimitású uralmak története. A magyar alapmentalitás egyik alapjellemzőjévé vált a hatalom háta mögötti összekacsintó, a magánszférát a nyilvánostól gondosan elkerítő, sőt, rejtegető, az esetleges sikereket a panaszkodás álarca mögé rejtő magatartás. A hivatalos szabályokat persze többé-kevésbé el kell fogadni, tudomásul kell venni, de közben tudjuk, hogy ezek nem a mi szabályaink, hanem az ő szabályai, a hatalomé.

2.

A szocializmus negyven éve elképesztő mértékben fölerősítette ezt az alapmagatartást. Ez alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik ok a tulajdonviszonyok erőszakos megváltoztatása és relativizálása. A földesúr erdejéből fát lopni nem szabad, de azért módjával lehet - tudta ezt mindig az egyszerű ember. De a földesurat azért mégiscsak lehetett személyesen ismerni, akár tisztelni, netán szeretni is, mindenesetre elfogadni - ha nem is őt magát, legalább a rangját. A személytelen kommunista államot és alapértelmezésben csirkefogó képviselőit viszont soha nem lehetett se tisztelni, se szeretni, se elfogadni. A kommunista állam mindig is ellenség volt, közönséges tolvaj, aki maga is mindent lopott, amit a magáénak hazudott. A földesúrtól és a szolgabírótól lopni többé-kevésbé talán bocsánatos bűn lehetett. A kommunista államtól és intézményeitől lopni, képviselőit becsapni nem bűn, hanem erény volt; virtus, amivel visszaszereztünk valamit abból, ami valaha a miénk volt.

A másik ok: a kommunista állam példátlan módon visszaszorított mindenféle magánkezdeményezést, és ellenőrzése alá vonta a magánszférát. Az érvényesülésnek, a kreativitásnak alig-alig volt olyan megnyilvánulási lehetősége, ami ne hágott volna át valamilyen írott, vagy íratlan szabályt. A méltánytalan és súlyosan igazságtalan korlátozások ellen csakis a szabályok kisebb-nagyobb megszegésével lehetett küzdeni, valamint a magánszféra még erősebb védelmével és elszigetelésével, a magánélet „illegalitásba vonulásával".

3.

A rendszerváltás nagyon súlyos adóssága, hogy az állam és az állampolgárok közötti ellenséges viszonyon nem - vagy alig - enyhített. Igaz, a szabadságjogokat - a vállalkozás, az egyesülés a szólás szabadságát - megadta, de két fontos területen alig történt előrelépés: az állam egyrészt elképesztő mértékű adóterhekkel sújtja a polgárait, másrészt az állami szervezetek önkényeskedésében, packázásaiban sem tapasztalható egyértelmű változás.

Szinte hihetetlen, hogy ha mondjuk 100 ezer forintot akarok a fizetésemből kézhez kapni, akkor körülbelül 200 ezer forint értékű munkát kell végeznem a munkáltatómnak; a többit elvonja az állam. Ha a 100 ezer forintból vásárolok valamit, akkor azt még áfaelvonás is sújtja. Ha netán mindennek ellenére még meg tudok spórolni valamennyit, és azt a bankba teszem, kamatadót kell fizetnem. Ha a maradékot kiveszem a bankból, és lakást vásárolok belőle, akkor (az áfán kívül, persze) tulajdonszerzési illetéket kell fizetnem, és ha halálom után a gyermekem ezt megörökli, akkor neki még örökösödési illetéket is. Nincs rá más szó: ez elképesztő, ez hihetetlen. Igazságtalan és elfogadhatatlan, hogy a megtermelt pénzünk csupán kis töredéke fölött rendelkezhessünk szabadon.

Súlyosbítja a helyzetet az állam szerveinek ellenséges magatartása. Alig-alig van közöttünk olyan, akinek ne lennének meg a maga történetei arról, hogy mondjuk a rendőrség, az adóhivatal vagy a tömegközlekedési vállalat hogyan tolt ki velünk, hogyan kötött bele mondvacsinált formai hibákba, hogyan élt vissza erőfölényével, hogyan kényszerített bennünket arra, hogy ártatlanságunkat vagy jogainkat bizonygassuk saját költségünkön, saját szabadidőnkben.

E két ok - a korábban említett történelmi előzményekkel együtt - mára oda vezetett, hogy az államot megint csak ellenségünknek tekintjük. Ellenségnek, mert az a mindennapi tapasztalatunk, hogy az állam is legyőzendő ellenségként tekint ránk. A harc tétje immár nem a szabadságunk, hanem a pénzünk. Az államnak pénz kell, sok-sok pénz, ezért el akarja venni a mi pénzünket. A rendőröket, az adóhivatalnokokat és a BKV-ellenőröket nem arra ösztönzi, hogy tartsák fenn az igazságos rendet, hanem arra, hogy minél több büntetést szabjanak ki, és minél több pénzt szedjenek be - szinte mindegy, kitől. Lehetőleg attól, akitől viszonylag könnyű. Aki kevésbé tud védekezni; legalábbis nyíltan védekezni. Akinek aztán nem marad más eszköze, mint hogy kerülő úton próbáljon magának igazságot tenni, sumákolni, bliccelni.

4.

A fentiekből következik, hogy az állam és az állampolgár közötti, immár végletesen ellenségesnek tűnő viszonyon két eszközzel lehet enyhíteni: az közterhek csökkentésével, valamint az állami szervezetek magatartásának megváltoztatásával. A történelmi előzményekből pedig az következik, hogy a viszony javítása nem lesz könnyű. Több évszázados (jogos) beidegződéseink és közelmúltunk személyes tapasztalatai ugyanis egyaránt az állammal szembeni bizalmatlanságunkat erősítik.

Ezért az államnak kell az első lépéseket megtennie. És ezeknek a lépéseknek nem jelképes, gesztusértékű bizalomerősítő lépéseknek kell lenniük, hanem olyanoknak, amelyek valóban és egyértelműen új alapokra helyezik az állam és az állampolgár viszonyát.

Nem elég a közterheket egy kicsit csökkentgetni; nagyon határozott, nagyon nagy arányú csökkentésre lenne szükség. Egy ilyen lépéssel szemben általában az az ellenérv szokott elhangzani, hogy ez az állami kiadások radikális csökkentését is szükségszerűen magával vonná. Ami pedig azért baj, mert... Miért is baj...? Valami olyasmiért, hogy a magyar ember hozzá van szokva az állami juttatásokhoz, nehezen mondana le róluk, lázadozna, ha nem kapná meg, amit megszokott... Ez a vélekedés azonban valószínűleg téves. A magyar ember nem azért kedveli az állami juttatásokat, mert szeret függésben élni az államtól, hanem épp ellenkezőleg: úgy látja, hogy minden begyűjtött állami juttatás kihasználásával be tud gyűjteni valamit abból, ami eleve neki járt volna, illetve amit tőle vettek el. Azt hiszem, a magyar ember egészen jól meg tudna békélni azzal a helyzettel, ha sokkal kevesebbet vennének el tőle, mint jelenleg, és cserébe fizetnie kellene sok mindenért, amit igénybe akar venni.

Az állami újraelosztás mértékének csökkentésével pedig eleve csökkenne a hatalmuk és befolyásuk azoknak a szerveknek, amelyek ezt az újraelosztást végzik; begyűjtenek, elbírálnak, büntetnek. Egyszerűen kevesebb lenne a konfliktusfelület az állami szervek és az állampolgárok között. Az állami szerveknek a mai gyakorlattal szemben - mely szerint inkább packázzunk fölöslegesen néhány ártatlan emberrel, mint hogy futni hagyjunk egy bűnöst - azt kellene vallaniuk, hogy inkább fusson néhány bűnös, mint hogy egy ártatlan embert ugráltassanak. Ez nem okozna az államnak akkora kárt, ha eleve csökkenne az állam és az állampolgár közötti harc tétje: ha kisebbek az adók, kisebb kárt tudnak okozni az adócsalók.

5.

A fenti gondolatsor feltehetően túl merész; sok fontos mellékkörülményt figyelmen kívül hagy. Nem biztos, hogy az állami berendezkedést, a közteherviselés rendszerét kizárólag a nemzeti karakterből levonható következtetésekre kellene/lehetne építeni.

Az azonban biztos, hogy működő és hatékony állami berendezkedést, közteherviselési rendszert nem lehet létrehozni a nemzeti karakter, a magyar mentalitás, gondolkodásmód és történelmi tapasztalatok figyelmen kívül hagyásával.

 

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

Milyen Magyarország? Milyenek a magyarok? Gondolatok nemzettudatról, országimázsról.

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2018, IGEN